A veszteségek feldolgozáshoz saját érintettségem terelt. 27 éves koromig az életem gondtalan és könnyed biztonságban, családom óvó szeretetében telt. Édesapám foglalkozása révén fiatalon belecsöppenhettem a film és a mozi izgalmas világába, utazgathattam Európa szerte, tanulhattam és képezhettem magam mindabban, ami csak érdekelt. Azonban ez a különleges védelmi burok, ami addig körbe ölelt, egy pillanat alatt tört darabokra édesanyám halálával. 40 évesen, immár két gyermekes anyaként édesapámat is elvesztettem, majd 50 évesen a férjemet, aki közel harminc éven át volt a társam jóban-rosszban. Ennyi veszteséggel megbirkózni lehetetlenség lett volna gyermekeim és csodálatos barátaim szeretete nélkül.

A belőlük felém sugárzó megtartó erő segítségével, önnön traumáimon átverekedve kezdtem el mélyebben foglalkozni az életünket átszövő és kikerülhetetlen veszteségek természetével és a lélek gyógyításával. Kiváló szakemberektől tanulhattam és sajátíthattam el olyan módszereket, melyekkel mentálhigiénés szakemberként ma már én tudok segíteni mindazoknak, akik úgy érzik, hogy darabokra hullott az életük és el sem tudják képzelni, hogyan lesznek valaha is képesek egy újat kialakítani. A veszteségeimnek csodálatos hozadékai is lettek, az önismeret és a megértés mélyebb útjára tereltek, és általuk olyan képességeimet fedezhettem fel, amelyek létezéséről még csak sejtésem se volt, pedig mindig is bennem szunnyadtak.

Ha most ránézek eddigi életemre, egy gyönyörű szőttes képe ragyog fel, melyet könnyek és a nevetés, bánat és boldog önfeledtség és még számtalan egymással ellentétes érzelem szálai formáltak, és melyek mára, meglepő módon egyfajta különös harmóniában fonódnak össze. Hiszem, hogy mindannyiunknak megvan az az érintetlen, egészséges, boldogságra képes része, amely mindig segít az újrakezdésben és a gyógyulásban.